Nagy kedvencem a túrógombóc, tejföllel, vagy fahéjas cukorral mennyei eledel. De a hagyományos túrógombóc mellett - amelynek a tésztájába van keverve a túró – készíthetünk túrókrémes gombócot is. Legalább olyan finom, és sokkal intenzívebben élvezhető a túró íze.

Túrókrémes gombóc

Hozzávalók:
Tésztához:
1 kg lisztes krumpli
kb. 35 dkg finomliszt
3 dkg vaj
1 kávéskanál só

Töltelékhez:
25 dkg túró
kevés tejföl
2 vaníliás cukor
porcukor
1 citrom lereszelt héja.

zsemlemorzsa
kevés vaj

Elkészítés:
A krumplit sós vízben, héjában megfőzzük. Melegen lehúzzuk a héját, áttörjük, és hagyjuik, hogy langyosra hűljön. Hozzáadjuk a sót és a vajat, majd a lisztet hozzáadva rugalmas tésztát gyúrunk. Pihentessük egy negyed órát.

A túrót keverjük össze a vaníliás cukorral, citrom héjával, és ízlés szerinti mennyiségű cukorral. Késes mixerrel krémesre dolgozzuk. Annyi tejfölt keverjünk csak hozzá, hogy ne legyen folyós a krém.

Ahogy a szilvás gombóc esetében is, szokásos módon, fél centiméter vastagra nyújtsuk ki a tésztát vágjuk kb. 10x10 centiméteres négyzetekre. Közepére tegyünk egy kanál krémet, sarkait hajtsuk fel, és formázzunk gombócot.

Tegyük forrásban lévő vízbe, majd újraforrástól számított 5-6 percig főzzük. Leszűrjük, és vajon pirított zsemlemorzsában megforgatjuk.

 Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz a több mint huszonhatezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Toochee blog:    Az elfelejtett vasútvonal

Napi videó:   Step-motion Parkour

Napi fotó: Szörny-szék

Macskaőrség: Amikor a macska hozza a vacsorát

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...