Lehet még újat mondani egy töltött káposztáról? Igen. Nekem mondtak újat. Én azért nem szerettem a töltött káposztát, mert savanyú káposztából készül. Sokan így vannak vele. De ezt a receptet egy lánytól kaptam, aki valahonnan Nyíregyháza közeléből jött. Ő mesélte, náluk így csinálják a töltött káposztát. Ezért kapta a nyírségi nevet. Érdekessége, hogy édes káposztából készül, pradicsomos lében és sok füstölt hússal. Jó magyar szokás szerint ez egy igazi húsétel, mert a káposzta gyakorlatilag csak csomagolásra szolgál.

recept húsétel Nyíregyháza töltött káposzta főétel melegétel

Nyírségi töltött káposzta

 

Hozzávalók:
1 nagyobb fej káposzta
10-20 dkg kolozsvári szalonna
30-40 dkg füstölt hús

A töltelékhez:
Fél kiló darált hús,
1 csésze rizs,
1 tojás,
1 evőkanál zsír,
2-3 gerezd fokhagyma,
1 nagy fej hagyma,
só,
bors,
pirospaprika,
1 teáskanál vegeta

Elkészítés:
A káposztának kivágom a torzsáját és forrásban lévő vízben elkezdem főzni. Időnként egyenként leszedem a felső, kissé üveges, hajlékony leveleket. A gombócoláshoz kivágom a vastag levélrészt. Az apró, illetve maradék leveleket laskára vágom.

A töltelékhez valókat összegyúrom, beletöltöm a levelekbe, a levélformától függő, hogy tölcsér, vagy táska alakú lesz.

A fazékban a kolozsvári szalonnát zsírjára sütöm, a szalonna nagy részét kiszedem. A fazék aljára terítem a laskára vágott káposztát, majd sorba berakom a kész töltött csomagocskákat. Egy sor kész, rászórom a szalonnakockákat, a füstölt hús szeleteket. Az összes tölteléket berakom, a maradék leveleket a tetejére rakom. Paradicsomlével felöntöm, addig, hogy majdnem ellepje.

Kb. másfél óra a főzési idő.

Tejföllel tálalom. Még finomabb, ha ízesített tejföllel tálalom. Pörköltalapot készítek és azt behabarom tejföllel.

recept húsétel Nyíregyháza töltött káposzta főétel melegétel

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel 100.000 főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók,vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

recept húsétel Nyíregyháza töltött káposzta főétel melegétel