A nyáron kicsit elhanyagoltam a kenyérsütéssel foglalkozó sorozatomat, de ebben a melegben ki akar sütögetni. Most hogy itt az ősz, folytatódjék a sorozat, de a változatosság kedvéért nem egy hagyományos kenyérrecept jön, hanem egy izgalmas töltött kenyér, a kontinens dél-keleti sarkából.

A Kombe egy török eredetű hajtogatott tésztaféle, egyfajta töltött kenyér. A világon egyre jobban elterjed, ami egyrészt annak köszönhető, hogy isteni finom, másrészt rendkívül jól mutat a tálon. Frissen kikerül a sütőből, ki az asztal közepére, és kevés ember van, aki tud várni annyit, hogy ne égesse szét a száját.  A család vagy a vendégsereg ráveti magát, és pillanatok alatt eltűnteti. Természetesen hidegen is kitűnő, de ki fogja azt megvárni.

Kombe is igazi vándor étel lett, értelmetlen meghatározni, melyik az eredeti. Maguk a törökök is sokféle módon és formában készítik, a világ konyháiban is kialakult jó néhány változat. Az egyetlen igazi jellegzetessége a hajtogatási mód, és a tetejét díszítő bevágás.

Szeretnél kenyeret sütni? Most induló sorozatomban megmutatom, hogyan kell, hogyan érdemes kenyeret sütni. Mitől lesz finom a kenyér, hogyan süthetsz egyszerű fehérkenyeret, vagy akár a legrafináltabb többmagvas-fűszeres csodát. Kenyerek, péksütemények, lepények receptjei, trükkök, fogások, segédeszközök az alapoktól a különlegességekig. Magyar,francia bajor, balti receptek. Kövesd a sorozatot a Szem-Szájnak blogban.

1. Kenyérsütés otthon

2. Mire jó a kenyérsütőgép?

3. Miben süssünk kenyeret?

4. A legegyszerűbb kenyér - az alapvető fortélyok

5. Egyszerű és nagyon gyors fehér kenyér

6. Kombe

A töltelékre sincs egységes szabály, azt raksz bele amit akarsz, olyan ízkombinációt, ami neked tetszik,  vagy amit csak a hűtőben találsz. Akár a maradékok eltűntetésére is alkalmas. Én most egy ilyen változatot készítettem el.

Húsos-paradicsomos Kombe

Hozzávalók:
A tésztához:
70 dkg liszt
4,5dl tej
2,5dkg élesztő
1 teáskanál cukor
3 mokkáskanál só

A töltelékhez:
50 dkg darált sertéscomb
5-6 db paradicsom
1 fej hagyma
kevés zsiradék

bors

20 dkg reszelt sajt
1 tojás
5dkg vaj

Elkészítés:
A hagymát felaprítom, üvegesre párolom. A paradicsomról lehúzom a héját, felaprítom és a hagymára dobom. Hozzáadom a húst, sózom, borsozom, és fedő alatt megpárolom.

A cukros tejben megfuttatom az élesztőt, és a többi hozzávalóval tésztát gyúrok belőle. A tésztát három egyenlő részre osztjuk, és egyforma nagyságú, kb. fél centiméter vastag tésztát nyújtunk belőle. Az olvasztott vajat elkeverjük a tojással.

Az elsőt megkenjük vajjal, és megszórjuk a reszelt sajttal.

Ráterítjük a második tésztát, megkenjük vajjal, és elterítjük rajta a tölteléket.

Ráterítjük a harmadik tésztát, és színtén megkenjük vajjal.

Ezután jön a hajtogatás. Hajtsuk be a két szélét.

Majd hajtsuk rá a két másik oldalát is.

Fordítsuk fejjel lefelé, és úgy tegyük a sütőlapra vagy tepsibe.

Az angol zászló módjára vágdossuk be a tetejét, de csak annyira, hogy átvágjuk a legfelső tésztát.

Szórjuk meg reszelt sajttal.

kelesszzük 30-40 percet, majd 180 fokos sütőben süssük 35-40 percig.

 Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz a több mint huszonhatezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Toochee blog:   Látkép a sátorból

Napi videó:  Vizi katapult

Napi fotó: Mai fogás

Macskaőrség: Könnyű vacsora a gazdival

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...