A lényeg, hogy a lepényben rejtőző kenyérkockák íz- és aroma-mágnesként működjenek.

 Mi magyarok egyelőre még nem tudunk kiszabadulni a rántotta/tükörtojás/lágy tojás háromszögből, pedig a tojás óriási lehetőségeket ad mind lepény, mind omlett formájában.  Az alapanyagok a variációk elképesztő lehetőségeit biztosítják. Szinte bármit felhasználhatunk ahhoz, hogy gazdagítsuk az ízeket, akár még a kenyér is belekerülhet.

Ez a recept akkor jutott az eszembe, amikor épp végeztem a levesbetétnek szánt kenyérkockák pirításával. A serpenyőben rázogatott kockák látványa megmozgatta a fantáziámat, és a hűtőben körülnézve pillanatok alatt összeállt a recept.

Gladiátor-lepény

Hozzávalók:
tojás
húsos szalonna
pirított kenyérkockák
füstölt sajt
lilahagyma
zöld húsú paprika

Elkészítés:
A tojást habosra verem, megsózom, a többi hozzávalót kockákra vágom. A szalonnát zsírjára sütöm, majd belekeverem a füstölt sajt és pirított kenyérkockákat.

Megvárom, amíg a sajt megolvad, ezután hozzá adom a lilahagymát és a paprikát. Igyekszem egyenletesen szétszórni a serpenyőben.

Rögtön hozzáadom a felvert tojást is. Igyekezzünk úgy és annyit ráönteni, hogy a tojás ne lepje be a hozzávalókat, így minél több hozzávaló jól látszódjon.

Kis lángon, nagyon lassan megsütjük. Ha elkészült,  egyben kicsúsztatjuk egy tányérra.

 

 Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a Szem-Szájnak Facebook közösséghez, vagy csatlakozz a közel huszonnégyezer főt számláló közösségéhez a Toochee rajongói klubhoz, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már? 

Toochee blog:   Szivárvány gejzír

Napi videó:   Solala, avagy a svéd halászok

Napi fotó:  Moszkvai metró

Macskaőrség:   Leselkedő macskák 2.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...